még szerencse, hogy olyan komolyan veszem magam, legalább nevettséges lehetek

mármegint egyszerre halok és születek, a lelkem egy nagy üvöltés ami egyszerre zokog és kacag a faszomat, legalább kiadhatnám, ja és nyilván ha kiadhatnám akkor nem kell üvöltenem, tehát valószínű az történik velem (és sokanmásokkal) hogy szépen elraktározom valahogy a kötőszövet és a szív között ezeket és akkor majd remélem én is rejtettlelkiterrort alkalmazok a gyeremekeimen, egyszerűen nem értem a viccet. mindent olyan röhejesen komolyan veszek és minden olyan szánalmasan túlgondolok és mindent olyan túlzottan elképzelek hogy aki meg szeretne ölni az jelentkezzen. örökéletemben idétlen szeretnék lenni.
én én akarok lenni, mindenkit magamban hordozva,
őszinte akarok lenni, bezárt ablakokkal,
fájdalmasan boldog, boldogan-halottan,
a posványtól szabadíts meg, uram,
örülnék, ha látnám magamat,
csak egy icike pillanatra,
eldönteném, hogy hánynom kéne,
vagy halnom.

(amúgy miszterpéjnt a legjobb barátom ha csendben kell elvégezni lelkiszükségleteinket.)