inkább szépség kassáktól

a ló meghal a madarak kirepülnekből:
szeretőmmel kinek fekete gyémántok voltak befalazva az arcába -
fiatal volt és gyalázatosan igazságszagú -
hóüveg -
te sohase leszel az apád fia -
galoppoztak a napkocsin -
az élet beleharap a saját farkába, a semmibe -
a hátunk mögött valaki összetolta a kulisszákat -
aztán véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból -
mi is az hogy családi kapocs
az ember holmi selyemszalaggal meghosszabbítja a köldökzsinórját
mi is az hogy istentisztelet
az ember félni kezd hogy ne kelljen félnie -
mi talpunkra szögeztük az országutakat s a nap jött velünk az űrben -
az utak fehér dunnákban hevertek alattunk -
este láttuk amint az asszonyok lába között kinyíltak a virágok
de mi növényevők és asszonygyűlölők voltunk -
a fák alapjában véve teherbe esett lányok -
a hegyek már egészen fölénk hajolnak -
AZ ÓRIÁS KÍGYÓ PEDIG SKRUPULUSOK NÉLKÜL LENYELI A NAPOT -
s egy stájer paraszt szíve világított le a gerendákról -
egészen orrunk alá tolta a szívét-
s a falak mögött láttuk amint a világ kifordítja szűrét -
s a szemeiből mint valami kanálisokból folydogált a szomorúság -
az ember elalszik
így lesznek a vertikálisokból horizontálisok -
a padlón sárga tócsákban foszforeszkáltak az emlékeim -
mint Mária a fiát
az egész kertet az ölemben ringattam -
kösd csak rám a térdeidet asszonykám -
s mindenki látta a halált
amint kétszer végig ment a szobán -
sárga hajadban meg sem gyújtottad a lámpákat
s a kígyók is mind alszanak a szemedben -
csillagketrec -
s tudtam csak föl kellene hasítani a szügyemet és tiszta arany csurogna ki a szívemből -
egyik sem látja meg a homlokomon a csillagot -
nagyon különösen voltak megkoszosodva a fülei -
dögöljenek meg akik elismerik a nyugvópontok szükségszerűségét -
szegény eszemben kinyíltak a liliomok
hát igen reggel elindultunk isten csárdája felé
krisztus könnyeit fogjuk inni a nádfödelű pajtában -