2010. november 5., péntek

szépségek kedvencgyermekkori alakomtól az életemlegmeghatározóbb albumáról

(amúgy bocs fiam, mondom, most kezdem el a tinédzser korom, kell egy kis szomorúsátánizmus megilyesmi, főleg, lefordítva magyarra, hihi)

az űrben a csillagok nincsenek közelebb
csak ragyognak, mint egy halottas kamra
azt álmodtam, hogy űrhajós vagyok
égtem, mint egy éjjeli lepke a fényben
semmi sem gyógyul, semmi sem nő
az összes öltésem viszket
az orvosságom gyenge
a pokol olyan dermesztő volt
az összes váza törékeny
és a rózsák feltépték kezeinket
szűz Mária elvetél
de mi imádkozunk, mint a férgek
és a világ már elég undorító
mert ez egy hatalmas nagy fehér világ
és mi kifakultunk
valaha szerettük magunkat
valaha szerettünk valaki mást

gyűlölj ma, nincs szeretet holnapra

idegbetegek voltunk, és tökéletesek,
a napon, amikor elvesztettük a lelkünket
talán nem is voltunk annyira emberiek,
ha sírunk, berozsdásodunk
egy kézigránát voltam, ami
soha sem szűnik meg robbanni
automatikusak voltatok
és olyan üresek mint az ‘’ó’’ a Mindenhatóban
te voltál a mechanikus menyasszonyom
egy fenobarbi-baba
a depresszió férfias-királynője
egy halott csillag arcával

mind együgyű majmok földön-kívüli csecsemőkkel
amfetamint a fiúknak
és feszületeket a lányoknak
mintázottak és lélektelenek
világméretű és igazán behálózott
eladod az egész életet
több biztonságosabb halálért
isten a TV-ben van
ezer anya imádkozik érte
mi annyira tele vagyunk reménnyel
és annyira tele vagyunk szarral
építs egy új istent
hogy gyógykezeljük és hogy majmolhassuk
pótlékot nyújt nekünk
felöltözött és valóban hamisítvány

elmesélhetem, hogy mit mondanak az űrben
hogy a mi földünk túl szürke
de ha a lélek túl digitális
a test így reagál rá
soha sem fogok kijutni innen
nem akarok csak úgy sodródni a félelemben
mint egy halott asztronauta az űrben
néha mi úgy járunk, mintha
fejbe lőttek volna, szerelmem
dalt írunk az űrben mintha
már eleve halottak és elveszettek lennénk

használj egészséggel
használj engem, ha el akarsz menni
vérzek azért, csakhogy megérints
ha benned vagyok, meg akarok halni
vajon meg fogsz-e halni, ha a csúcson vagy
te soha sem halnál meg csak értem
nem vagyok szerelmes beléd, de azért megbaszlak
amíg valami jobb, nem sétál erre

fel szeretnék ébredni a fehér napodban
és fel szeretnék ébredni a világodban, fájdalom nélkül
de én csak szenvedni fogok a reményben, hogy egy nap meghalok
amikor érzéketlen vagy egész idő alatt
amikor gyűlölök, akkor tudom, hogy érzek
de ha szeretsz, tudod, hogy ez nem valóság
az élők holtak
és a remény, hogy követhetem őket
lelövöm magam, hogy szeresselek
ha szeretném magam, lelőnélek


( ez a leggyönyörűbb nekem: )
a tegnap egy millió évvel ezelőtt volt
az előző életemben ostobán viselkedtem
most hogy megtaláltalak, tudom, hogy már majdnem túl késő
és ez a föld úgy látszik feledésbe merült
remegünk a mankóinkon
magasan és holtan, a bőrünk üveg
olyan üres vagyok itt nélküled
feltörtem a xerox kezeimet
tudom, hogy ez az utolsó nap a földön
mi együtt leszünk, amikor a bolygó meghal
mi soha sem búcsúzunk el
a kutyák lágyan lemészárolják egymást
a szerelem áldozatait égeti
mi sérült eltartó modulok vagyunk
ejtsd a magokat a gyermekeink lába elé
tudom, hogy halottan akarnak látni

van valami hideg és üres a mosolyában
egy felüljárón áll, az messziség varázsában
"mert egy tökéletes világból származol
egy világból, amely ma ellökött magától
a mai napon; a mai napon, hogy elmeneküljek:"
egy tabletta, hogy megbénulj
egy tabletta, hogy elnémulj
egy tabletta, mely elvarázsol
de az összes drog ezen a világon
sem mentheti meg őt saját magától
a szája egy üres vágás
és ő várta a zuhanást
vérezve, mint egy polaroid

szája, mint a heroin
azt akarja, hogy tökéletes legyek, mint Kennedy
ez nem isten
isten csak egy statisztika
mondd, mutasd meg nekem a halott csillagokat
mindegyikük énekel
isten egy szám, ameddig képtelen vagy elszámolni


elvágják a torkunkat
mintha csak virágok lennénk
s elnyelik éltető nedveinket
a rés mélyen a kibaszott szívedben én vagyok
szeretném lehagyni a fájdalom gyorsaságát egy másik napra
szeretném, ha tudnék aludni
de nem tudok a hátamra feküdni
mert minden napra van egy kés benne
mióta ismerlek téged
hazudj nekem, sírj nekem, adj nekem
feküdj velem, halj velem, add nekem
reméljük, a halál úgy ér el bennünket, hogy fogjuk egymás kezét

(meg az is baj amúgy hogy utána meg mindig megbánom hogy magamat bántom. meg hogy megcsúfítom magam. dehát, nincs más csatorna)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése